Pécsi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar
Filozófia és Művészetelméleti Intézet
Filozófia Tanszék

 

 

A Doktori Iskola kutatási témái

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A Doktori Iskola 3 átfogó kutatási programot ölel fel: Ismeretelmélet és Etika, Társadalomfilozófia és Esztétika, Antik filozófiatörténet és A magyar filozófia története. A programok témákból állnak, melyeket témavezetők irányítanak.

A Doktori Iskola kutatási programjai:

 

 

Ismeretelmélet és etika (Programvezető: Boros János)

Az ismeretelmélet-etika program kutatási és oktatási irányát tág keretek közt az az "episztemológiai etika" adja meg, melyet Boros János az akadémiai doktori disszertációban dolgozott ki és amely Pragmatikus filozófia (Pécs, Jelenkor, 1998) könyvének "Kitekintés" fejezetét képezi. (Ld. melléklet). Ezen episztemológiai etika fő tézise, hogy az "igazság" a világgal való "helyes" cselekvés szinonímája, a cselekvés "helyessége" viszont etikai kérdés, tehát az igazság kérdése egyben etikai kérdésként is föltevődik. Az etikai analízisekre a kanti kategorikus imperatívusz Rawls által kidolgozott procedurális alkalmazó-értelmezése (Categorical Imperative Procedure - CIP) nyújt lehetőséget. Ennek az igazságelméletekre javasolt, első megközelítésben kidolgozott etikai-episztemológiai változatának (Dinamikus Igazság Kategorikus Elmélete - DIKE) alkalmazását, további kutatását, egyéb etikai és episztemológiai elméletekkel való konfrontációját a program kutató és oktató munkája során kívánjuk elvégezni. A DIKE elsősorban Kantra, az amerikai pragmatikusokra, az analitikus filozófia metodológiájára, továbbá az újpragmatizmusra épít, miközben pragmatikus szellemben nyitott valamennyi filozófiai irányzatra. A program önálló témái Kant, az amerikai pragmatizmus, az analitikus filozófia, továbbá Derrida és a dekonstrukció, a tudományfilozófia és Polányi Mihály. Miközben a hallgatók a program oktató- és kutatómunkájában részt vesznek, a filozófiai-kritikai hagyománynak megfelelően természetesen vitathatják is a program vezető által képviselt alaptézist és a felsorolt témakörökben ettől teljesen eltérő vagy független kutatási munkát is folytathatnak.

Analitikus filozófia (Témavezető: Boros János)
Az analitikus filozófia a kortárs filozófia egyik legjelentősebb irányzata. A gondolkodásmód felől határozódik meg: a fogalmak és a nyelv elemzésére összpontosít. Immár hatalmas története van, és a világ minden jelentős egyetemén tanítják és művelik ezt az irányzatot. Az analitikus filozófia történetének és kortárs irányzatainak tanulmányozása révén, továbbá az Iskola által tervezett nemzetközi filozófiakonferenciák révén a hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy bekapcsolódjanak a kortárs nemzetközi diskurzusokba és vitákba. E programot előkészítő eddigi pécsi konferenciák a következõ filozófusok műveiről szóltak, ezek a filozófusok is részt vettek a konferenciákon: Richard Rorty (Stanford), J. McDowell (Pittsburgh), D. Dennett (Tufts University, Boston), M. Williams (Johns Hopkins University, Baltimore), R. Brandom (Pittsburgh), Hilary Putnam (Harvard), Paul Horwich (New York University), Stephen Schiffer (New York University). A kutatási program és a téma kapcsolódik a kortárs nagy irányzatokhoz és műhelyekhez. Lehetőség van nemzetközi konferenciákon részvételre, és bekapcsolódásra a nemzetközi filozófiai kutatásokba. Disszertációs témát lehet választani az analitikus filozófia bármely irányzatából és problémaköréből.

Demokrácia (Témavezető: Boros János)
A „demokrácia" filozófiai fogalom. A filozófia az antik görög „demokráciákban" jött létre, alaptémája volt az antik görög filozófusoknak, és filozófusok a gondolkodástörténet során mindig újra meg újra témájukká tették a demokráciát, mint az igazságos társadalom lehetőségét és formáját. A kutatás lehet történeti és kortárs: antik görög demokráciafogalom, középkori foglamak az igazságos társadalomról, újkori demokráciafogalmak, a felvilágosodás, Kant, tizenkilencedik- és huszadik századi demokráciaelméletek, Rorty, Rawl, mai elméletek. A program támogatója és védnöke Richard Rorty (1931-2007) halála után Jürgen Habermas (Frankfurt) és Otfried Höffe (Tübingen).

Etika (Témavezető: Boros János)
A kortárs etika irányzatainak bármely ágából, vagy a kortárs demokrácia és tudomány etikai problémáiról lehet disszertációt írni. A témát a témavezető számos publikációja és nemzetközi kapcsolatai támogatják. A program védnöke és támogatója Wilhelm Vossenkuhl (München), Otfried Höffe (Tübingen) és Jürgen Habermas (Frankfurt).

Ismeretelmélet (Témavezető: Boros János)
Az ismeretelmélet fő kérdése a tudás mibenléte. Kant híres kérdése, „Mit tudhatok?" valójában végigkíséri a filozófia történetét. Az ismeretelmélet témát választó doktorjelöltek történeti vagy kortárs kutatásokat folytatnak az ismeretelmélet valamely ágában. A doktori iskola kutatásaiban a fő hangsúly a kortárs elméleteken van. Számos konferenciát rendeztünk ebben a témában. Lehetőséget biztosítunk a nemzetközi kutatásokhoz való kapcsolódáshoz. A program támogatója és konzultációs partnerei John McDowell (Pittsburgh), Michael Williams (Johns Hopkins University)

Immanuel Kant (Témavezető: Boros János)
Immanuel Kant a filozófiatörténet nagy alakja. A PécsiTudományegyetemen a Kant-kutatás három évtizedes hagyományra tekint vissza. Számos nemzetközi konferencián vettek hallgatóink, oktatóink részt. A témavezető tagja a Nemzetközi Kant Társaságnak. Immanuel Kant filozófiájának bármely területéről lehet disszertációt írni. A program védnöke és támogatója a Kant Társaság mellett Otfried Höffe (Tübingen), Dieter Schönecker (Siegen) és Wilhelm Vossenkuhl (München).

Nyelvfilozófia (Témavezető: Boros János)
A nyelvfilozófia témakörben lehetőség van disszertáció írására, Fregétől napjainkban. A kutatás területét képezhetik Frege, Russell, Wittgenstein, Bécsi Kör és a huszadik század második felének angolszász, német és francia nyelvfilozófusai és nyelvfilozófiái. E program támogatója és segítője Nyíri Kristóf (Budapest), Robert Brandom (Pittsburgh), Paul Horwich (New York University) és Stephen Schiffer (New York University).

Pragmatizmus (Témavezető: Boros János)
A klasszikus és a kortárs pragmatizmus fő irányzatai. A "tartalmi" kutatások mellett súlyt fektetünk annak vizsgálatára, hogy milyen esélyei vannak Magyarországon és tágabban az Európai Unióban a pragmatikus gondolkodásmód meghonosításának. A téma tartalmi kialakítása 2002-ben Richard Rortyval (1931-2007) együtt történt, aki a PTE Filozófia Doktori Iskolájának külsős alapító tagja, és a kortárs pragmatizmus (neopragmatizmus) legnagyobb alakja volt. A kutatás során lehetőség van a klasszikus pragmatikus szerzők (Emerson, Peirce, W. James, J. Dewey, S. Hook), valamint a kortárs pragmatikus szerzők (R. Rorty, H. Putnam, C. West és mások) munkásságának, eszméinek vizsgálatára.

Richard Rorty filozófiája (Témavezető: Boros János)
Richard Rorty (1931-2007) a huszadik század utolsó harmadának egyik legjelentősebb gondolkodója és filozófusa. Rendkívüli hatású volt mind az angolszász-analitikus, mind a kontinentális, mind a pragmatikus filozófia világában. Számos alkalommal járt Pécsett, előadásokat tartott, konferenciákon vett részt. Alapvető szerepe volt a Pécsi Doktori Iskola szakmai fejlődésében, nemzetközi „fölépítésében", a nemzetközi filozófiai életbe való bevezetésében. Munkásságának vizsgálata disszertációk sorához vezethet. Az, hogy a Doktori Iskola vezetője külön témát nevez meg Richard Rorty filozófiájáról, az egyszerre kívánja jelezni Richard Rorty jelentőségét és fontosságát a kortárs filozófiában, és kívánja kifejezni a morális kötelességből és a tanítványi hálából fakadó köszönetet. Richard Rorty filozófiájának bármely aspektusából lehet disszertációt írni.

Tudatfilozófia (Témavezető: Boros János)
A kortárs tudat- vagy elmefilozófia a kognitív tudományokhoz és a fiziológiai agykutatáshoz kapcsolódva, mintegy azzal párbeszédet folytatva a tudat/elme kapcsolatát vizsgálja egyrészt a külvilággal, másrészt a tudat/agy kapcsolatának filozófiailag releváns kérdéseit tárgyalja. A kutatási témát választók kapcsolatba kerülhetnek korunk vezető tudat- és agykutatóival is, többek közt e program támogatói és védnökei Daniel Dennett, Hilary Putnam és Buzsáki György (Ruttgers egyetem).

Tudományfilozófia (Témavezető: Boros János)
A klasszikus huszadik századi tudományfilozófia és annak mai folytatódásának kutatása alapvető fontosságú minden tudományegyetem doktori iskolájának. Lehetőség van a Bécsi Kör, Popper, Kuhn, Lakatos, Feyerabend és a későbbi specializált tudományfilozófiák témakörében doktori dolgozatot írni. Lehetőség van a mai természettudományok ismeretelméleti, logikai, etikai kérdéseinek kutatására is. A program vezetője maga természettudományos és filozófiai egyetemi végzettséggel és kutatói tapasztalattal rendelkezik. A program támogatója és konzultációs partnere Hilary Putnam.

Olasz kortárs filozófia (témavezető Luigi Tassoni)
A kortárs olasz filozófia irányzatainak kutatása. A kortárs olasz filozófia, miközben olyan gondolkodók utóda, mint Dante, Galilei, Vico, Croce, napjainkban kevéssé ismert. A kutatási témakiírás ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy a mai olasz filozófia irányzatait fiatal magyar kutatók feltérképezzék, és párbeszédbe kerüljenek vele.

Etika és társadalomfilozófia (témavezető: Krokovay Zsolt)
Az etika legfontosabb klasszikus és modern irányzatai. Az etika, a mindennapi élet és a politika kapcsolata. A társadalmi igazságosság kérdései.

Szakmai etikák (témavezető: Bertók Rózsa)
Egyre nagyobb igény mutatkozik az etikai elvek alkalmazása a különböző szakmák gyakorlatában. Az üzleti életben, az orvostudományban, a pedagógiai gyakorlatban alapvető annak mérlegelése, hogy mi a helyes és mi nem, mit szabad megtenni, és mit nem -- a tágabb közösség vagy akár a jövő iránti felelősség figyelembevételével. Doktori disszertációban lehetőség van valamely speciális szakma etikai összefüggéseinek kutatására, érvelések, elméletek kidolgozására, melyek gyakorlati relevanciával is bírhatnak.

Klasszikus angolszász etikai irányzatok (témavezető: Bertók Rózsa)
Elsősorban Hobbes, Locke és Hume etikai vonatkozású írásainak kutatása, disszertációk írása ezen szerzők munkáiról.

A demokrácia elmélete és gyakorlata (témavezető: Fluri, Philipp H.)
A demokrácia kutatása előtérbe került a nagy nyugati egyetemeken. Egyrészt egyszerű a demokrácia fogalma, és viszonylag jól működik a nyugati féltekén, ezért az itt élő gondolkodóknak és politikusoknak fejtörést okoz, hogy miért olyan nehéz a demokrácia politikai és életmódbeli megvalósítása más világrészeken. Disszertációkat lehet írni a demokrácia filozófiatörténeti alapfogalmairól, ezek mai értelmezéseiről, összehasonlító kutatásokat lehet folytatni e fogalmak gyakorlati értelmezéséről a nyugati és a keleti féltekén. A kutatások célja a demokrácia terjedésének elősegítése, miközben az elméleti kutatásokat is gazdagítja. A kutatási terv folyamatos kíván lenni Platón, Arisztotelész, az angolszász etikusok, Kant és a kortárs nagy etikai filozófusok gondokodásával.

Kommunikációs ismeretfilozófia (témavezetők Kondor Zsuzsanna)
A filozófia története során a kommunikációs közegek megváltozása sajátos módon hatott magára a kifejezhető és kifejezett gondolatok tartalmára. Az oktatási és kutatási program egyben folytatása annak, amit Nyíri Kristóf akadémikus ebben a doktori iskolában meghonosított: egy új filozófiatörténeti paradigma kidolgozása kísérletének folytatása, együttműködve továbbra is Nyíri akadémikussal. Az új paradigma a filozófia fogalmi feszültségeit alapvetően a történetileg egymásra torlódó kommunikációs technológiák - szóbeliség, írásbeliség, könyvnyomtatás, elektronikus kommunikáció - között föllépő diszharmóniából eredezteti. A program elméleti hátterét azok az -- elsősorban angolszász -- kutatási eredmények képezik, amelyek a szóbeliségről az írásbeliségre való történeti áttérés kultúrfilozófiai következményeire irányulnak, mindenekelőtt E. Havelock és W. J. Ong munkásságához kötődnek és mostanára -- különösen Észak-Amerikában -- befolyásos és eleven tudományos iskolák kialakulásához vezettek. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezek az iskolák túlnyomórészt nem filozófiatörténeti irányultságúak; a vonatkozó kutatások rendszeres filozófiatörténeti kiterjesztése még a nemzetközi filozófiában sem történt meg, ennyiben az Iskola ezen programja az új, Nyíri Kristóf által kidolgozott, képviselt filozófiai paradigma kutatási-oktatási fóruma is.

Kommunikációs nyelvfilozófia (témavezető Szécsi Gábor)
A kommunikációs nyelvfilozófia kutatások középpontjában a nyelvi kommunikáció és a mentális folyamatok kapcsolatának problematikája áll. Az elektronikus médiumok, a multimediális interaktív hálózatok kommunikációs szerepének megnövekedése olyan nyelvi és gondolkodásbeli változásokat gerjeszt, amelyek magyarázatához többen egyre kevésbé érzik elégségesnek az analitikus filozófia alapvetően behaviorista nyelvfelfogásra épülő módszertani és terminológiai eszköztárát. A legtöbb analitikus filozófus elfogadja, hogy a nyelvfilozófia kizárólag egy, az intencionalitás-problematikát is napirendre tűző tudatfilozófia részeként maradhat életképes. Ez a kortárs analitikus filozófiát napjainkban meghatározó felfogás két általános koncepció metszéspontján született meg. Az egyik az a többek között H. P. Grice nevével fémjelzett kommunikációelméleti felfogás, amely a nyelvi kommunkáció lényegét a kommunikációs szándék kifejezésében és megragadásában látja. A másik koncepciót az empirikus nyelvpszichológia "kognitív vezérlési elv"-nek nevezi. Ennek a nyelvelsajátítás problematikájával kapcsolatos elgondolásnak pedig az a lényege, hogy a nyelvtani rendszer kibontakozását egy azt megelőző gondolkodásbeli fejlődés határozza meg. A program keretében sor kerül e kommunikációfilozófiai fejlemény jelentéstani vetületeinek vizsgálatára. Továbbá választ keresünk arra a kérdésre is, hogy az elemzett modellek mennyiben kínálnak megbízható elméleti alapokat az uralkodó kommunikációs technológiák terén bekövetkező változások nyelvi, gondolkodásbeli hatásait érintő vizsgálatokhoz.A program egyaránt törekszik új tudományos kutatásra, a szintézisre és ennek a doktori képzésben való érvényesítésére. A program új filozófiatörténeti paradigmát közvetít, ugyanakkor újszerű, megértést elősegítő és szisztematikus eszközt ad az új információs közegek és azok társadalmi, kulturális és tudományos jelentősége és hatása vizsgálatához.

Filozófiatörténet, vallásfilozófia, a vallásfilozófia társadalomelméleti vetületei témavezető: Wildmann János)
A vallás, a vallásosság fogalma a filozófiatörténetben, a filozófiusok felfogása a vallásról, a vallás és a filozófia jelenkori viszonya. A vallásos gondolkodás hatása a társadalmi viszonyokra, fejlődésre, technikára, gondolkodásmódokra. Az etika, a politikafilozófia ésa vallás kapcsolata.

Derrida és a dekonstrukció (témavezető Orbán Jolán)
Jacques Derrida (1930-2004) az egyik legjelentősebb huszadik századi filozófus. A Pécsi Tudományegyetem díszdoktora (1993), akinek munkásságáról Pécsett az ő jelenlétében 2000-ben nemzetközi kongresszust tartottunk. Ő vezette be a „dekonstrukció" kifejezést, mely sajátosan fejez ki egy új gondolkodásmódot, melynek meghatározására maga Derrida sem vállalkozott, de amelyről és amely gondolkodásmóddal több, számos jelentős könyvet írt.
A "Derrida és dekonstrukció" alprogram Orbán Jolán Derrida írás-fordulata című könyvében (Pécs, Jelenkor, 1994) kijelölt kutatási irány folytatása. Miután könyvében a szerző Derrida filozófiájának sajátos jegyeitmutatta ki, az Iskolához kapcsolódó kutatási-oktatási tervében Derrida filozófiához, ezen belül is a Wittgenstein, Austin által képviselt nyelvfilozófiához, valamint az irodalomhoz való viszonyát és ennek a filozófiára és az irodalomelméletre tett hatását kívánja vizsgálni. Tézise szerint Derrida dekonstrukcióját nem pusztán mint a filozófia, irodalom különböző területei közötti intervenciót, a közöttük lévő viszonyok radikális megkérdőjeleződését kell fölfogni, hanem mint a jelzett területek közötti interakciót. Ez az inter-akció textuális tevékenység, textuális sőt méginkább írásaktus. Derrida esetében az írás nem egyszerűen filozófiai téma, az írást nem egyszerűen az ideák vehiculuma-ként fogja fel, hanem pragmaként, praxisként, aktivitásként, performanciaként. Írásaktusként értelmezve Derrida írásának 'pragmatikus', 'performatív' karakterét - amit maga is gyakran emleget írásaiban, például amikor 'pragrammatológiáról' beszél - lehetőség nyílik arra, hogy filozófiáját a nyelvfilozófia Fregétől Austinig és azon túl tartó vonalában elhelyezzük. Ahhoz, hogy Derrida írásaktusainak sajátos jegyeit megvilágítsuk, a vizsgálatokat Wittgenstein, Austin és Derrida filozófiája közötti párhuzamok és különbségek feltárásával kell kezdeni. Derrida meglehetősen keveset hivatkozik Wittgensteinre, ezek a hivatkozások is mindig csak utalások, annál többször hivatkozik viszont Austinra, aki a maga részéről alig hivatkozik Wittgensteinra, de még Austinnál is többször hivatkozik a speech act teoretikusaira (pl. Searle), akik viszont 'pre-wittgensteiniánus' filozófusként tartják számon Derridát. Ennek ellenére a Derrida által művelt dekonstrukció közelebb esik Wittgenstein filozófiájához, mint Austinéhoz. Hármuk filozófiáját követve, amely átíveli a huszadik századot, egy meglepő eseménynek lehetünk tanúi: Wittgenstein új alapokra helyezi a nyelvről való gondolkodást, a nyelv számára aktus, cselekvés, ő maga is megtesz nyelvileg egy belső fordulatot, ami értelmezhető akár belső törvényszerűségnek is, amikor a Tractatus-t követően nyelvjátékokba, filozófiai vizsgálódásokba, cetlizésekbe kezd; Austin "tetten éri a szavakat", cselekvőségükben, működésükben próbálja bemutatni őket, feltárni azokat a feltételeket, amelyek között bekövetkezhet az aktus, ám éppen a feltételek megszabásával leszűkíti a nyelvaktusok körét a beszédkatusokra; Derrida Austin elméletét dekontextualizálva, a 'grafematikus struktúra', a 'strukturális tudattalan', a név, az aláírás struktúrájának működését feltárva ismét helyt ad a nyelvjátékoknak, amelyek már írásjátékok, a vizsgálódásoknak, amely már dekonstrukció, a szétcetlizésnek, amely már disszemináció, az aktusnak, amely már írásaktus. A dekonstrukció és a derridai írásaktusok számára meghatározó szerepet játszik az irodalom. Éppen ezért a programban olyan kutatásokat is kilátásba kell helyezni, hogy miben áll ez a hatás, amely maga is interakció, amennyiben Derrida filozófiai írásmódjára hatnak az irodalmi szövegek és a dekonstrukció maga is visszahat az irodalmi szövegek elemzésére. A program védnöke és konzulense haláláig Jacques Derrida volt.

Feminizmus (témavezető Orbán Jolán)
A feminizmus a kortárs filozófia jelentős ága. A huszadik századi női filozófusok vagy feminista filozófusok munkásságáról, az általuk képviselt ügyekről, gondolataikról kutatásokat lehet folytatni, disszertációt lehet írni. Nem kizárólagosan kiemelt szerzők: Hannah Arendt, Simone de Beauvoir, Hélene Cixous, Rita Felski, Luce Irrigaray.

Filozófia és építészet (témavezető Orbán Jolán)
A filozófia és az építészet kapcsolata úgy az építészet, mind a filozófia történetén végighúzódik. A filozófusok more geometrico etikákat vázolnak (Spinoza), architektonikus rendszereket építenek (Kant), építészek filozófiai fogalmakkal határozzák meg munkájukat (Eisenman, Tschumi, Gehry, stb.). Disszertációt lehet írni a filozófia és az építészet egymáshoz való viszonyáról, kölcsönös megtermékenyítéséről.

Filozófia és film (témavezető Orbán Jolán)
A filmművészet nagy művei filozófiai üzenetet hordoznak, számos filozófus pedig alapvetően meghatározta a filmről való gondolkodásunkat, mint pl. Bergson vagy Deleuze. Lehetőség van a film és a filozófia kapcsolatának vizsgálatára, és a témából disszertáció írására.

Filozófia és irodalomtudomány (témavezető Orbán Jolán)
A filozófia és az irodalomtudomány kapcsolata a modern irodalomkutásban alapvető. A pozitivizmus, a hermeneutika, a fenomenológia, a dekonstrukció, az analitikus kutatás egyszerre jeleznek irodalomtudományi és filozófiai irányzatokat. A kutatás során lehetőség van irodalom és filozófia, irodalomtudomány és filozófia kapcsolatát vizsgálni, akár történeti, akár szisztematikus szempontból.

Filozófia és festészet (témavezető Orbán Jolán)
A festészet, a színek egyes filozófusoknál jelentős szerepet kapnak (Derrida, Jean-Luc Nancy, Helene Cixous), míg festők komoly filozófiai tanulmányokat folytatnak (Simon Hantai). A filozófia és a festészet kapcsolatának vizsgálata lehetséges disszertációs téma.

Filozófia és színház (témavezető Orbán Jolán)
A filozófia és a dráma, a színház folyamatos párbeszédben van. Shakespeare művei etikai művek is, és a modern filozófiában számos filozófus utal szinpadi művekre főleg etikai és társadalomfilozófiai elemzéseiben. Lehetséges disszertációt írni e két terület kapcsolatáról.

Filozófiai antopológia (témavezető: Géczi János)
A filozófiai antropológia a múlt század filozófiai irányzata, mely az utóbbi néhány évben ismét az érdeklődés középpontjába került egyrészt a demokrácia problémái, a demokráciára nevelés kérdései, és a demokrácia meghonosításának nehézségei miatt, másrészt pedig az új biológiai tudományok kihívása következtében. Ez utóbbi esetében elsősorban a géntechnológiai forradalom, és újabban a proteomika felfedezései jelentenek kihívást. A kérdés újra égetővé vált, kik vagyunk, mik akarunk lenni, milyen jövőt és milyen utódokat szeretnénk. A kutatási programban a modern filozófiai antropológia témáiban lehet disszertációt írni.

Etika és neveléstudomány(témavezető: Géczi János)
Az etika és a neveléstudomány az antik görög filozófia óta szorosan összekapcsolódik. Platón dialogikus módszerével valójában nevelte is az ifjúságot, Arisztotelész is kiemelt fontosságot tulajdonított a nevelésnek. Az újkorban Rousseau, Kant, majd Dewey hatottak jelentősen a neveléselméletre, a huszadik század nevelésfilozófiájának elképesztő gazdagságáról nem is beszélve. Etika mint filozófiai diszciplína és a neveléstudomány összefüggő témakörében disszertáció írása lehetséges.

A művelődéstörténet filozófiája (témavezető: Géczi János)
A művelődéstörténet témaköre a történettudomány, az irodalomtörténet, a filozófiatörténet és a művészettörténet, továbbá a történelemfilozófia, az irodalomelmélet, a kortárs filozófia és a kortárs művészeti alkotások ötvöződésében alakul. A művelődéstörténet kutatása és írása alapvetően függ a diszciplína művelőjének filozfiai beállítottságától, gondolkodásmódjától, műveltségétől. A téma kutatása kiváló disszertációs feladat.

Neurofilozófia - A tudat filozófiai és neurobiológiai elemzése(témavezető: Vereczkei Lajos)
A programban a mind/body problémát tárgyaljuk. Végigtekintjük a probléma történetét. A kérdés tanulmányozásának alapvető feltételei a megfelelő történeti szemlélet, szaktudományos képzettség és szakfilozófiai alapok. A biológiai alapok, az ember idegrendszere, az ember társadalmnisága kérdései. A cognitive neuroscience módszerének elsajátítása.

 

 

Társadalomfilozófia, esztétika (programvezető: Weiss János)

Német idealizmus (témavezető: Weiss János)
A német idealizmus továbbá a kortárs társadalomfilozófiai, jog- és államelméleti irányzatok oktatása és kutatása. Különös hangsúlyt kap a Frankfurti Iskola elmélete.Idealizmus és romantika.
Az utóbbi évek kutatásai alapján egyértelműen állítható, hogy a német idealizmus és a német romantika között szoros kapcsolat áll fenn. Mindkét irányzat a kanti filozófia közvetlen recepciójából nőtt ki. Pontosabban: már A tiszta ész kritikájának megjelenése olyan heves és termékeny vitát váltott ki, amely meghatározta az elkövetkező évek és évtizedek szellemi életét. Ebben az összefüggésben döntő szerepet kell tulajdonítanunk Carl Leonard Reinhold munkásságának. A Briefe über die kantische Philosophie című művében már A gyakorlati ész kritikájá-nak megjelenése előtt felvetette azt a kérdést, hogy milyen "gyakorlati" következményei lesznek a kanti műnek. A "gyakorlatot" az általános társadalmi praxis értelmében használta, és úgy gondolta, hogy a vallás átalakításán keresztül a kanti filozófia forradalmasítani fogja a "fennálló német állapotokat". E mű másik fontos gondolata az volt, hogy egy filozófiai koncepciónak átfogónak kell lennie abban az értelemben, hogy mind az "igaz", mind a "jó", mind pedig a "szép" kérdéseire választ kínál. E két elképzelésnek meghatározó szerepe volt mind az idealizmus, mind a romantika kialakulásában. (Ezt próbáltam meg igazolni  a Mi a romantika? című kötetem több tanulmányában is.) Ugyanakkor az említett művében Reinhold már azt a gondolatot is fölveti, hogy a kanti filozófia (bár eredményei helytállóak, sőt kétségbevonhatatlanok) szisztematizálásra szorul. Ez volt a programja a Versuch einer neuen Theorie des menschlichen Vorstellungsvermögens című kötetének. Ebben próbált meg először kidolgozni egy alaptételt, amelyből kiindulva az egész (kanti) filozófia felépíthető. A fichtei filozófia e program közvetlen örökösének tekinthető. S itt jön létre az első összecsapás idealizmus és romantika között; az idealizmus az egyre jobb alaptételek kereséséből jön létre, a romantika viszont szkeptikus volt az alaptétel létével szemben, és inkább arra hajlott, hogy valamiféle prereflexív "létet" kell alapvetőnek tekintenünk. Ez a vita (bár a gyökerei Reinhold közvetlen tanítványi köréig vezethetők vissza) exponálódott Hölderlin és Novalis Fichte - kritikájában. Ez a vita Hegelnél úgy oldódott fel, hogy a szellem önmozgása már mindig is az abszolutum (a szubjektum és az objektum azonosságának) közegében mozog. Ezzel a romantikusok azt állítják szembe, hogy a szellem mozgása sokkal inkább egyfajta oszcillálásként értelmezhető: vagy a szubjektum van túlsúlyban vagy az objektum, de egy harmonikus, kiegyensúlyozott azonosság sohasem jöhet létre. Ez volt az idealizmus és a romantika második összecsapása. A tervezett program erre az elméleti vázra épül, konkrét felépítését tekintve viszont három részből áll, melyek közül az utolsó kettőnek párhuzamosan kell futnia:

  • A kanti filozófia recepciója: elsősorban Reinhold koncepciójáról lenne szó, de szerepet kellene hogy kapjanak a vita olyan jelentős résztvevői, mint Schulze, Marimon és Jacobi. Különös hangsúlyt kellene kapniuk a Reinhold-körben zajló viták kidolgozásának. (Ebben a témában már néhány publikáció is megjelent, de több archivumi kutatást is végeztem.)
  • Az idealizmus történetének rekontstrukciója Fichtétől, Schellingen keresztül Hegelig, a következő problémák középpontba állításával: a) az alaptétel koncepciói, b) az alaptétel átalakulása abszolutummá, c) az abszolutum jelentése és lokalizációja.
  • A romantika legfontosabb gondolatainak kidolgozása elsősorban Hölderlin, Novalis és F.Schlegel írásai alapján, a következő szempontok szerint: vita Fichtével: az alaptétel elutasítása, b) az abszolutum kritikája. (Ez utóbbihoz - vagy ennek szemléltetésére - irodalmi és zenei műveket is szeretnék felhasználni.)

A program megvalósításában együtt kívánok működni néhány hazai szakemberrel és a tübingeni egyetemmel.

A Frankfurti Iskola (témavezető: Weiss János)
Habermas (témavezető: Weiss János)

A Frankfurti Iskola a XX. század egyik legjelentősebb filozófiai - esztétikai - társadalomelméleti irányzata. S mint ilyen nem csak az európai, de az amerikai szellemi életben is igen jelentős szerepet játszik. Ez az aktualitás megtiltja, hogy az iskolában csak egy történeti konstellációt lássunk; sokkal inkább egy élő és eleven tradíciót kell benne tisztelnünk.
Érdekes módon az iskola történetére vonatkozó kutatások csak a 70-es évek végén kezdődtek, M. Jay és H. Dubiel munkáival. Ez a hullám a nyolcvanas évek közepéig tartott, ekkor jelent meg R. Wiggershaus - rengeteg archivumi anyagot is feldolgozó - hatalmas monográfiája. E történeti kutatással együtt egyre erőteljesebben előtérbe léptek az iskola útkeresései, zsákutcái stb. A kutatást mindenekelőtt az a kérdés foglalkoztatta, hogy hogyan és miért jelent meg a totálisan integrált társadalom képe. Az általános beállítottság szerint a fiatal Horkheimer (elsősorban a székfoglaló  előadásban és A tradicionális és a kritikai elmélet című tanulmányban) még egy nyitott, önmagát konstruáló társadalommal számolt. Mivel a totálisan integrált társadalom képe - igazán pregnáns formában - először A felvilágosodás dialektikájában lépett fel, ezért felmerült a gyanú, hogy az erre vonatkozó impulzusok Adornótól származnak. Ebben az értelemben A felvilágosodás dialektikája törést képvisel a korai programhoz képest. Ennek a konszenzuserejű képnek azonban van néhány problémája: 1. A totálisan integrált társadalom eszméjéhez Horkheimer önállóan is eljutott a 30-as évek második felében. (Igy új megvilágításba kerül "A tradicionális és a kritikai elmélet" című tanulmány is) 2. A Frankfurti Iskola néhány - egyébként jelentősnek, vagy igen jelentősnek tekinthető - gondolkodója marginalizálódik. Ezért javasolta A. Honneth, hogy különítsünk el egy "külső" és egy "belső" kört. S a megkülönböztetésnek éppen az az alapja, hogy hogyan viszonyultak az egyes gondolkodók a totális integráció eszméjéhez. 3. A Frankfurti Iskolából elsősorban a társadalomelméleti koncepció válik fontossá.
Sem Adornónak a 60-as években született nagy művei, sem Habermas és Apel munkássága, sem pedig a Habermas-tanítványok kísérletei nem kapnak igazi súlyt. E deficitek korrigálására természetesen születtek kisérletek, de ezek még nem álltak össze egységes egésszé.
A tervezett program a fentiekben vázolt kép korrekciójához szeretne hozzájárulni, az alábbi felépítésben.
1. Az iskola korai korszaka: Horkheimer programja, és ennek alternatívái (Adorno, Benjamin, Kracauer) 2. A felvilágosodás dialektikája, a) előzmények: Benjamin Történetfilozófiai tézisei, vita a nemzeti szocializmusról, Adorno Schönberg-tanulmánya, Horkheimer fordulata, b) a mű rekonstrukciója: a társadalomelmélet mellett az esztétikai és a metafizikai szempontok kidolgozása, c) a mű "folytatása" 3) Adorno koncepciója a 60-as években - a negatív dialaketika, az esztétikai elmélet és a Beethoven-könyv alapján. 4) A pozitivizmus-vita: Adorno és Popper összecsapása. Kisérlet a következmények kidolgozására Habermas és Apel műveiben. 5) Habermas kommunikációelmélete és ennek recepciója. A diskurzus mint etikai és társadalomelméleti fogalom Habermasnál és Apelnél. 6) A Habermas-tanítványok munkásságának rövid áttekintése. A program megvalósítása során támaszkodni kívánunk a Frankfurti Egyetemmel kialakított kapcsolatainkra.

Nyelvek és jogok (témavezető: Andrássy György)
A nyelvi jogok a legutóbbi időkig a nemzeti és nemzetközi jogalkotások elhanyagolt területe volt. A kortárs politikafilozófia olyan jeles képviselői, mint Rawls és Dworkin sem szentelnek különösebb figyelmet a társadalom (kisebbségi) nyelvi jogának. Az elmélet és a filozófia előtt három nagy feladat áll a nyelvi jogokkal kapcsolatban: 1. a meglévő nyelvi jogi normák feltérképezése, elemzése és összehasonlító vizsgálata. 2. a nemzeti és nemzetközi jogi normák összevetése az olyan kortárs érvényes jogi eszményekkel, mint jogegyenlőség, szabadság, korlátozott kormányzat, stb. 3. a helyes nyelvi jog zsinórmértékének kidolgozása. Az első két, jobbára analitikus jellegű feladat elvégzése előtanulmányként szolgál a harmadik, a nehezebb, a normatív jellegű feladat megoldásához. Vizsgált kérdések többek közt: az államok elismert nyelvi jogai, a kisebbségi nyelvi jogok, a nyelvvédelem eszméje, a nyelvhasználati jog és a társadalmi igazságosság kapcsolata, a véleménnyilvánítás és a nyelvhasználati szabadság kapcsolata, stb. (Részletesen ld. melléklet).

Társadalomfilozófia (témavezető: Bretter Zoltán)
A társadalomfilozófia története és kortárs irányzatai. Legfontosabb kutatott és oktatott témák a szerződéselméletek, a kötelességtan és haszonelvűség, jogfilozófia. A tanulmányokat a filozófia és a politika gyakorlatának viszonyának vizsgálatával egészítjük ki.

 

 

Antik filozófiatörténet, A magyar filozófia története (Programvezető Somos Róbert)

Antik császárkori filozófiatörténet (témavezető: Somos Róbert)
Projektünk a görög filozófia területén belül e történeti korszak második felével kíván foglalkozni. Ennek oka részben kompetenciakérdés, részben pedig a filozófiatörténeti feldolgozottság különbségéből adódó lehetőségekkel való számvetés. Úgy tűnik, a preszókratikus bölcselet, Platón és Arisztotelész témákban a kutatás olyannyira telített, hogy a doktori képzés eredményességéhez hozzá tartozó új tudományos hozadék elérése akkora feladat elé állítja a jelölteket és felkészítőiket, amelynek sikeres megoldása kétséges, legalábbis nagyon nehéz. Ma már a császárkori bölcselettörténet kutatása is felettébb kiterjedt. A tudományos vizsgálatok tárgyát képező szövegek száma jelentős, ezek majdnem mindegyikének rendelkezésre állnak modern kritikai kiadásai és alapvető feldolgozásai is. A kutatás továbbfejlődési irányát a görög filozófia klasszikus és hellenisztikus korszaka kutatási metódusainak és megközelítéseinek differenciálódási módjai jelölik ki, így összességében elmondható, hogy a császárkori filozófia műveléséhez elengedhetetlen a korábbi bölcseleti teljesítmények beható ismerete. Ez nem csupán a kutatásmódszertani függés miatt van így, hanem azért is, mert a császárkori filozófiatörténet corpusai követő jellegűek, azaz a szerzők tudatosan korábbi filozófiák továbbfolytatóinak tekintik magukat. Ennek megfelelően alapvető hermeneutikai elv az, hogy fölleljük, mi a pontos viszony az értelmezés eredményeiként megszületett művek és az értelmezni kívánt filozófiák egymáshoz való pontos viszonya. A legalapvetőbb későantik filozófia-felosztás a platóni Akadémián Xenokratész idejében kikristályosodott ki, amely a filozófiát logikára, etikára és természetfilozófiára osztja, ahol a természetfilozófián belül szerepel a teológia is. A képzésben ezt a felosztást követjük. A tematika elemei: Meghatározó bölcseleti irányzatok a császárkor kezdetén. Általános áttekintés. Platonizmus, arisztotelizmus, sztoa, epikureizmus. A középső platonizmus 1. Eudórosz 2. Alkinoosz. 3. Attikosz és Numéniosz. Újplatónizmus 1. Plótinosz. 2. Porphüriosz. 3. Jamblikhosz. 4. Proklosz. Arisztoteliánus, sztoikus és epikureus hagyomány a császárkorban. Császárkori szkepticizmus.

 

Patrisztikus filozófiatörténet (témavezető: Somos Róbert)
Patrisztika" kifejezés alatt az egyházatyák, azaz az ókori (nyugaton VI. század, görög nyelvterületen VIII. század) keresztény teológusok munkásságát jelölik. Szoros értelemben a megnevezésnek dogmatikai konnotációja van, a ténylegesen ortodox keresztény tanítást képviselő teológusokról van szó. Mi tágabb értelemben használjuk a „patrisztika" vagy „patrisztikus" megnevezést, nem kötjük a minősítést ahhoz, hogy az „egyházatya" tanítása egyházi szempontból tekintessék egészségesnek. Témakörünk további megszorítását képezi az, hogy a filozófiai szempontból releváns patrisztikus anyagra terjed ki oktató- és kutatótevékenységünk, illetve témavezetői működésünk, márpedig a patrisztikus anyag önmagában véve fölöleli az ókori irodalom legkülönbözőbb területét a régészettől, költészettől a bibliai filológiáig. A tudományos vizsgálatok tárgyát képező szövegek száma jelentős, ezek majdnem mindegyikének rendelkezésre állnak modern kritikai kiadásai és alapvető feldolgozásai is. A programban bevezetést nyújtunk a filozófiai szempontból releváns patrisztikus irodalom kutatásába. Témák: A patrisztikus teológia zsidó előzménye: Alexandriai Philón. Teológia és filozófia a II. századi görög apologetáknál. (Jusztinosz, Athénagorasz,Theophilosz). Alexandriai iskola, Kelemen, Órigenész. Teológia és filozófia a III. századi latin atyáknál: Tertullianus. Nüsszai Gergely. Nazianszoszi Gergely. Baszileosz. Athanasziosz. Euszebiosz. Evagriosz és az órigenista szerzetesi hagyomány. Latin nyelvű patrisztikus hagyomány a IV-V. században. Augustinus Ambrus, Rufinus, Jeromos.

A magyar filozófia története (témavezető: Somos Róbert)
A magyar filozófiatörténeti projekt a magyar bölcselet történetének a polgárosodás időszakától kezdődő és a II. világháború utáni évekkel záródó korszakát tűzi ki kutatási és oktatási célterületnek a doktori képzésen belül. Ez lényegében az 1876-1945 közötti időszak.
A kutatás helyzete az I. és II. témakörtől jelentősen eltér. A korszak magyar filozófiatörténetére vonatkozó feldolgozások növekedése ellenére ma még alig beszélhetünk arról, hogy egy többé-kevésbé elfogadott kánon orientációt nyújtana az érdeklődő olvasó számára, olyan, mint ami létezik az irodalom vagy a tudományok esetében. Úgy tűnik, ezen a ponton a honi filozófiatörténetírás némileg fáziskésésben leledzik, s magam ennek egyik okát a marxista megközelítés máig tartó erős hatásának vélem. Az elmaradás egyik oka a kánonképződés természetében rejlik. A kánonképződés értékeléseken alapszik. Az értékelés szempontjai bonyolultak, a filozófia esetében sokkalta bonyolultabbak, mint a normál tudományok területén. Esetünkben tehát a kánonképződés nyomon követése egy meglehetősen komplex értékelési rendszer általánosan elfogadott voltát és annak főbb elemei tükrében való vizsgálatát előfeltételezi minden jelentősebb magyar filozófusnak, továbbá ezen értékelési szempontok szükségképpen intuícióval társuló alkalmazását. Tematika: A magyar filozófia helyzete a Kiegyezés után.Pauer Imre, Alexander Bernát, Medveczky Frigyes, Böhm Károly, Pauler Ákos, Zalai Béla, Fogarasi Béla, Lukács György, Mannheim Károly, Hauser Arnold, Kornis Gyula, Brandenstein Béla.